Októbertől vendégeket fogadhat a felújított Lukács Gyógyfürdő
2012. augusztus 21. kedd, 15:44

1,3 milliárd forintból újul meg a Lukács Gyógyfürdő.
Megvalósításának második ütemébe érkezett a fővárosi Lukács Gyógyfürdő felújítási projektje. Az októberig tartó beruházást az Európai Unió 1 milliárd forinttal támogatta.

 


Idén ősztől megújult állapotban fogadja vendégeit a budapesti Lukács Gyógyfürdő. A beruházás során a szakemberek rekonstrukciós tevékenységeket végeznek el az épület homlokzatán, az uszoda csempés kabinsorán, továbbá a beteg- és vendégirányítási rendszeren. A munkák emellett érintik a földszinti kabinsort, a gyógyudvar háromszintes öltözőépületét és a napozóteraszt is. A projekt fejlesztési részeként wellnessrészleg, szauna, fitneszterem és játszóház kialakítására kerül sor, de a fürdő alagsorában a vendégek számára eddig elzárt helyiségeket is megnyitnak.

A Lukács Gyógyfürdő felújítását az Európai Unió támogatta.
Októberig tart a Lukács Gyógyfürdő felújítása

A Lukács Gyógyfürdő összesen 1,3 milliárd forintos összköltségű fejlesztési beruházását az Európai Unió 1 milliárd forinttal támogatta. A projekt jelenlegi, azaz második szakasza októberre zárul le, négy évvel az első ütem 2008-as befejezése után.

Forrás: MTI

 

T-kód a baktövis titka

T-kód a baktövis titka több sztárnak új bevált öregedés gátló csodaszere. Tudj meg többet a T-kód baktövis termékekről>>>  A T-kód kutatócsoport által Magyarországon fejlesztett különleges termékcsalád.


yeni kliplervideo izlealbum indirCetYoutubewallpapershd wallpaperssarki sozlerimuzik dinle lyrics video izle muzik dinle muzik
sex hikayeleri sex hikayeleri r57 shell,c99 shell sex hikayeleri
sex hikayeleri