Változik a parkolási rendszer a kerületben!
2011. március 24. csütörtök, 11:50

2011. március 21-től a parkolási rendszer üzemeltetését Újbuda közterület-felügyelete látja el. Ettől a naptól a korábban megvásárolt parkolási kártyák nem érvényesek. A változás miatt a lakosságot semmilyen hátrány nem éri, nem lesz díjemelkedés. A képviselő-testület döntése alapján pedig az eddigiektől eltérően a magáncég bevétele már az önkormányzatot illeti.


Újbuda több mint négyezer fizetős parkolóhelyének üzemeltetését eddig a Centrum Parkoló Kft. látta el. A szerződés 2011. március 20-án lejár, jogszabályi kötelezettségek miatt annak meghosszabbítására nincs lehetőség. Ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy az egységes fővárosi parkolási rendszer kiépüléséig együttműködési megállapodást köt Józsefvárossal arról, hogy a kerület saját tulajdonába kerülő parkolóórákat térítésmentesen ezután a VIII. kerületi közterület-felügyelet üzemelteti, viszont a feladatot Újbuda közterület-felügyelete látja el. Ehhez a felügyelet létszámát 22 pakolóőrrel bővítik.

Személyes ügyfélfogadás, parkolási kártyák megvétele, feltöltése:
Újbudai Közterület-Felügyelet

Cím: Budapest Fraknó utca 32/B-C.
Ügyfélfogadás: hétfő-péntek: 9-17 óra

A parkolókártyák 5 ezer, 10 ezer, 30 ezer Ft, az intézményi kártya 30 ezer Ft névértékben vásárolhatók meg.
Telefonos ügyfélszolgálat, panaszbejelentés: 06 (1) 299-7000

Önkormányzat

 

T-kód a baktövis titka

T-kód a baktövis titka több sztárnak új bevált öregedés gátló csodaszere. Tudj meg többet a T-kód baktövis termékekről>>>  A T-kód kutatócsoport által Magyarországon fejlesztett különleges termékcsalád.


yeni kliplervideo izlealbum indirCetYoutubewallpapershd wallpaperssarki sozlerimuzik dinle lyrics video izle muzik dinle muzik
sex hikayeleri sex hikayeleri r57 shell,c99 shell sex hikayeleri
sex hikayeleri