Budai villamos hálózat
2011. február 10. csütörtök, 09:37

A Fővárosi Önkormányzat már előkészítette a II. kerületi részek kisajátítását a budai fonódó villamoshálózat-projekt megvalósításához, a portál csütörtökön megjelent híre szerint a határozatot márciusban fogadhatja el a közgyűlés.

A kisajátítás elindítására akkor kerülne sor, ha a márciusi közgyűlésig nem sikerül Láng Zsolt (Fidesz) II. kerületi polgármesterrel megegyezni - olvasható a honlapon.

Erről korábban beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Vitézy Dávid is. A Budapesti Közlekedési Központ vezetője elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan, politikai vita nélkül kiállt a fonódó villamos terve mellett. A testület úgy döntött, hogy a szükséges jogi lépéseket meg kell tenni, és ezek között fölvetődhet a kisajátítás lehetősége is. Március 31-ig kell dönteni, jóllehet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek van rá módja, hogy a határidőt kitolja. Ehhez azonban látnia kell a garanciát arra, hogy a villamosprojektre szánt uniós pénzt 2013-g lehívják.

A Hírszerző információi szerint nagyjából három hónap alatt végrehajtható a kisajátítás, a földhivatallal már egyeztettek, az illetéket is befizették, és zajlik a terület értékbecslése is. Ha márciusban úgy dönt a közgyűlés, hogy elindítják a kisajátítást, akkor a fővárosnak árajánlatot kell adnia a II. kerületnek. A kerület vezetésének harminc napja van, hogy erre válaszoljon, ha nem fogadják el az ajánlatot, akkor kezdődhet el a kisajátítás.

Egy független szakértő is megvizsgálja, hogy fennáll-e a közérdek, amely alapján a kisajátítást megindították, majd a Kormányhivatal dönt a kérdésben. Bár a kerület megtámadhatja a határozatot a bíróságon, ennek a hírportál cikke szerint nincs halasztó hatálya.

A budai fonódó villamosprojekt első ütemében a 17-es villamos jelenlegi vonala déli irányban két helyen kapcsolódna a meglévő hálózathoz. A Török utcán, illetve a Frankel Leó utcán át a Moszkva tér felé, a Bem rakparton keresztül pedig a Batthyány téri vonallal adná meg az összeköttetést. A 61-es járat Óbudáról a Bécsi út - Frankel Leó utca - Margit körút - Moszkva tér - Alkotás utca - Móricz Zsigmond körtér útvonalon közlekedne a jövőben. A 19-es villamos a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Kelenföldi pályaudvar útvonalon, a 41-es pedig a Bécsi út - Frankel Leó utca - Bem rakpart - Szent Gellért tér - Fehérvári út - Kamaraerdő útvonalon járna.

A projekt több mint 6 milliárd forintba kerül, ennek jelentős részét az unió finanszírozza. A Budapesti Közlekedési Központ korábbi közlése szerint, amennyiben a II. kerület a kifogásai miatt nem adja hozzájárulását az építési engedélyhez március 31-ig, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megvonja az 5 milliárdos támogatást. Forrás:Inforádió

 

T-kód a baktövis titka

T-kód a baktövis titka több sztárnak új bevált öregedés gátló csodaszere. Tudj meg többet a T-kód baktövis termékekről>>>  A T-kód kutatócsoport által Magyarországon fejlesztett különleges termékcsalád.


yeni kliplervideo izlealbum indirCetYoutubewallpapershd wallpaperssarki sozlerimuzik dinle lyrics video izle muzik dinle muzik
sex hikayeleri sex hikayeleri r57 shell,c99 shell sex hikayeleri
sex hikayeleri