Akciózott a terrorelhárítás a fővárosban
2010. szeptember 27. hétfő, 08:37

A kommandósok Budapesten, egy XI. kerületi bevásárlóközpontban csaptak le egy emberre, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

A bűnözőt fegyveres rablás miatt körözték. Miután elfogták, átadták őt az illetékes rendőri szervnek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szombati közleményében a Terrorelhárítási Központ.

A Terrorelhárítási Központ szeptember 1-én alakult meg. A szervezet feladata egyebek mellett a terrorcselekmények megelőzése és elhárítása, valamint az államfő és a kormányfő állandó védelme.

Újbuda MÉDIA

A rendőrkapitány első két éve Újbudán

2008-ra egy jelentős elvándorlási hullám volt jellemző, sok munkatárs áthelyezését kérte vidéki kapitányságokra illetve központi egységekhez - idővel azonban sikerült visszahívni kollegákat és egy jó csapatott felépíteni - mára vonzóvá tettük a 11. kerületi nyomozói vizsgálati életet.' - fogalmaz a kapitány

Mivel az állomány létszáma nőtt az elmúlt években, ezért egy kollega kevesebb üggyel foglalkozik és a szakemberek gyorsabban össze tudják szedni a perdöntő bizonyítékokat - így az ügy is hamarabb kerül az ügyészség asztalára.

Az elmúlt időszakban több mint száz lopott gépkocsit kerítettek kézre, több tucat alkatrészt sikerült nyomra keríteniük, több elkövetőt vontak bűntető eljárás alá. A rablások során ötven százalék feletti az úgynevezett felderítési eredményesség - ami a kapitány szerint nem csak magyar-, de világviszonylatban is nagyon jó eredménynek számít.

Balázs Norbert úgy véli új tagok toborzásánál egy fővárosi kapitányság esetében nagy hátrányt jelent a drága fővárosi élet - így nem szívesen hagyják ott a rendőrök az olcsóbb vidéki életet. Ennek ellenére az elmúlt 2 évben nőtt a 11 kerületben az egy időszakban közterületekre jutó egyenruhások száma.

A kapitányság korábban is jó kapcsolatot ápolt nemcsak a kerületi médiával, de a Sashegy Polgárőr Egyesülettel, és az Újbudai Közterület Felügyelettel is.

Januártól minden nap cirkál egy olyan autó Újbudán, amiben egy közterület felügyelő és egy rendőr ül - közösen, egymás munkáját segítve intézkednek a kerületben.

A térfigyelő-rendszer korszerűsítésére is sor került, melynek központja az Újbudai Közterület Felügyeletnél kapott helyet - ahol szintén a közterület-felügyelők és rendőrök együtt dolgoznak a kerület közbiztonságának védelméért.

A kapitány szerint megoldandó problémák természetesen náluk is vannak, hiszen az az egy időben cirkáló öt-hét gépkocsi még mindig kevés a tökéletes rend megtartásához, ugyanis számtalan eseménynél van szükség rendőri intézkedésre - legyen szó akár koccanásról, szomszédi vitáról, tilosban parkolásról, vagy bármi egyéb szabálysértésről, bűnügyről.

Az önkormányzattal is kiváló munkakapcsolatot alakított ki a kapitányság - a Képviselő Testület fontosnak tartja a közbiztonság problémáját - ezért idén is jelentős összeggel támogatta a rendőrség és a közbiztonságért dolgozók munkáját. Ez a plusz juttatás még vonzóbbá teszi a rendőrök számára az itteni szolgálatot - véli Balázs Norbert.

Idén júliustól az Országos Rendőr Főkapitányság és a Budapesti Rendőr Főkapitányság élén néhány fontos beosztásban változás történt, ennek hatására minden rendőri szervnél - így az Újbudai Rendőrkapitányságon is - egy erős úgynevezett monitorozás indult be. Ezt azt jeleneti, hogy nemcsak a jogszabályi hátteret, a munkát szabályzó belső utasításokat kell majd felülvizsgálni, hanem a munkaszervezés hatékonyságát is.

A kapitány célja, hogy Újbuda rendőri egysége egy teljesen átlátható szervezetként működjön, a lakók tisztában legyenek azzal, hogyan is működik a kapitányság, hogyan dolgoznak a rendőrök. Abban az esetben, ha bárki problémát észlel vagy esetleg javaslata vagy ötlete lenne, azt ossza meg a rend őreivel.

'Azt itt dolgozó állomány kilencvenkilenc százaléka tisztességes, korrekt és jó szakember szeretne lenni. Sok időre, energiára és oktatásra van szükség ahhoz, hogy a fiatal kollegák megtanulják a szakmát. Azért dolgozunk, hogy egy segítő, még eredményesebben működő rendőrkapitányság legyünk.' - mondja Balázs Norbert.

Huszák Nina - ÚJBUDA MÉDIA

 

T-kód a baktövis titka

T-kód a baktövis titka több sztárnak új bevált öregedés gátló csodaszere. Tudj meg többet a T-kód baktövis termékekről>>>  A T-kód kutatócsoport által Magyarországon fejlesztett különleges termékcsalád.


yeni kliplervideo izlealbum indirCetYoutubewallpapershd wallpaperssarki sozlerimuzik dinle lyrics video izle muzik dinle muzik
sex hikayeleri sex hikayeleri r57 shell,c99 shell sex hikayeleri
sex hikayeleri