A 2010. évi augusztus 20-ai ünnepségsorozat programja
2010. augusztus 19. csütörtök, 10:08

Három fővárosi helyszínen lesznek programok augusztus 20-án! A hagyományos programok között a kenyérfesztivál, a tisztavatás és természetesen a tűzijáték is szerepel. A Kossuth téren 10 órakor kezdődik és este 9-ig tart a Szent István király udvara elnevezésű rendezvény, ugyanitt tartják a kenyérfesztivált, az Andrássy úton pedig születésnapi kerékfesztivált rendeznek a kerékpárosoknak. A tűzijáték este 9-kor kezdődik a Duna Petőfi-híd és Margit-híd közé eső szakaszán.
Együtt az Ország!

 

 

* 9:00-9:30 Magyarország nemzeti lobogójának ünnepélyes felvonása Helyszín: Kossuth Lajos tér
* 9:45 Katonazenekarok, hagyományőrzők és a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegységének felvonulása az Oktogon és a Hősök tere között
* 11:00-13:00 Tisztavatás és katonai bemutató Helyszín: Hősök tere
* 11:20 Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök ünnepi beszéde
* 11: 50 Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszéde
* 12:05 Térzene katonazenekarok előadásában
* 13:00 Ünnepélyes őrségváltás
* 15:00-16:00 Lajta hadihajó avatása és hajós felvonulás Helyszín: a Duna Lánchíd és az Árpád híd közötti szakasza Az avatásban részt vesz: Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és felesége
* 15:30 Ünnepi köszöntő és szertartás Helyszín: Clark Ádám tér Az ünnepségen beszédet mond Nagy Gábor Tamás, a budavári kerület polgármestere.


* 16:00-16:30 Az összetartozás láncszemei -”Aratómenet” Helyszín: a Clark Ádám tértől a Bazilikáig A menetben részt vesznek a Mesterségek Ünnepének hagyományőrzői, az árvízkárosult területekről érkező ötszáz gyermek, valamint a Határon Túli Magyar Fiatalok Találkozójának részvevői


* 17:00-19:00 Ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet Helyszín: Szent István tér A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti.
* 18:00-21:00 Kívánságlánc Helyszín: Duna-part Élő rádiós kívánságműsor és felajánlás-gyűjtés az árvízkárosultak javára.
* 20:55 Együtt az Ország! Közös gyertya-gyújtás az Összefogás Dalára Helyszín: Duna-part (Szabadság híd és a Margit híd közötti rakpartszakasz)
* 21:00-21:20 Ünnepi tűzijáték Helyszín: Duna-part
* 21:30 Világzenei koncert határon túli együttesekkel Helyszín: Lánchíd pesti hídfője Az Art-mozaik külhoni művészeti fesztivál szervezésében.



A nap programjának jótékonysági rendezvényei

* 10:00-18:00 „Szent István-napi étkek” – Magyar Gasztro-Sétány a budai rakparton Helyszín: Bem József tér és Clark Ádám tér A jótékony felajánlások partnerszervezetei: MAGOSZ és annak Gazdaasszony Tagozata, Magyar Pékszövetség, Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és annak Kézműipari Tagozata, Zsanna-Manna Mennyei Édesség Kft.


* 13:00-22:00 A Magyar Kormány 500 árvízkárosult gyermek vendégének programjai Benne 20:00-kor Magyarország Tortájának ünnepélyes felvágása A programon részt vesz a Köztársasági Elnök felesége, valamint politikusok, meghívott művészek, közéleti személyiségek. Élőben közvetít a Magyar Televízió. Forrás:UTISUGÓ.hu

 

T-kód a baktövis titka

T-kód a baktövis titka több sztárnak új bevált öregedés gátló csodaszere. Tudj meg többet a T-kód baktövis termékekről>>>  A T-kód kutatócsoport által Magyarországon fejlesztett különleges termékcsalád.


yeni kliplervideo izlealbum indirCetYoutubewallpapershd wallpaperssarki sozlerimuzik dinle lyrics video izle muzik dinle muzik
sex hikayeleri sex hikayeleri r57 shell,c99 shell sex hikayeleri
sex hikayeleri