Kerületi bűnügyek
2010. október 21. csütörtök, 08:22

2010. október 20-án, a déli órákban bejelentés érkezett arról, hogy a XI. kerület Bartók Béla út 41. szám alatt lévő bankfiókot egy férfi fegyverrel éppen megpróbálja kirabolni.

 

 

Ezt észlelte egy arra járó ember, aki amúgy a bankba szeretett volna menni, azonnal értesítette a rendőrséget, illetve ezzel párhuzamosan a bank riasztóját is beindították, így a közelben lévő kerületi körzeti megbízottak (KMB) azonnal a helyszínre siettek, ahová 1,5-2 percen belül meg is érkeztek.

A banknál azt látták, hogy az ügyféltérben a biztonsági őr a földön fekszik, illetve a pénztárban egy férfi áll.
Mikor a kollégáim meglátták az elkövetőt, felszólították, hogy adja meg magát, aminek eleget tett és lefeküdt a földre.

A ruházat átvizsgálása során a zsebében megtalálták a gáz-riasztó fegyvert amivel megfenyegette az alkalmazottakat.

Jelenleg vizsgáljuk, hogy milyen más bűncselekményeket követett el az elkövető.

Köszönöm kollégáimnak a gyors, hatékony intézkedést, illetve azt, hogy a bejelentő azonnal értesítette a rendőrséget.

Kérem, hogy amennyiben Önök gyanús körülményt észlelnek, jelezzék közvetlenül a XI. kerületi Rendőrkapitányság 24 órában elérhető ügyeletének a 06-1-381-4312-es telefonszámon (itt nem kell kapcsolásra várni, nem kell magnón tájékoztatst hallgatni).

Balázs Norbert - kapitányságvezető

 

T-kód a baktövis titka

T-kód a baktövis titka több sztárnak új bevált öregedés gátló csodaszere. Tudj meg többet a T-kód baktövis termékekről>>>  A T-kód kutatócsoport által Magyarországon fejlesztett különleges termékcsalád.


yeni kliplervideo izlealbum indirCetYoutubewallpapershd wallpaperssarki sozlerimuzik dinle lyrics video izle muzik dinle muzik
sex hikayeleri sex hikayeleri r57 shell,c99 shell sex hikayeleri
sex hikayeleri