Fegyveres rablót fogtak a XI. kerületi járőrök 15 percen belül
2010. július 20. kedd, 12:27

Július 15-én,  21.00 óra körül bejelentés érkezett
Újbuda rendőrkapitányságára, hogy két embert egy fegyveres férfi ki akart rabolni, de ez nem sikerült.

Tisztelt Olvasók!

A Gellérthegyen járőröző kollégáim azonnal a helyszínre siettek, ahol a sértettek elmondták, hogy egy férfi, fegyverrel fenyegetőzve pénzt követelt tőlük, de mivel nem volt náluk pénz, így az elkövető elmenekült.

Ugyanekkor bejelentést kaptunk, hogy egy azonos személyleírású férfi a Gellért-hegy egy másik pontján, szintén a fegyverével fenyegetve pénzt vett el más sértettektől.

Kollégáim a sértettekkel együtt, valamint az időközben helyszínre irányított egyenruhás és nyomozó állománnyal a környéket átvizsgálták, melynek során az elkövetőt megtalálták, aki a cselekmények elkövetését elismerte.

A többszörösen büntetett előéletű férfinél a fegyvert - amelyről
kiderült, hogy nem valódi - megtalálták, valamint az eltulajdonított pénzt is.

Az elkövető őrizetbe vétele megtörtént és már két órán belül
megállapítottuk, hogy ugyanez a férfi július 4-én is megkísérelt
kirabolni két esetben külföldi állampolgárokat, fegyverrel fenyegetőzve.

Az elkövetőt őrizetbe vettük és kezdeményezzük előzetes
letartóztatását.

Köszönöm kollégáimnak a gyors, hatékony intézkedést.

Kérem, hogy amennyiben Önök gyanús körülményt észlelnek, jelezzék közvetlenül a XI. kerületi Rendőrkapitányság 24 órában elérhető ügyeletének a 06-1-381-4312-es telefonszámon (itt nem kell kapcsolásra várni, nem kell magnón tájékoztatást hallgatni).

B u d a p e s t, 2010. július 16.

T i s z t e l e t t e l :

dr. Balázs Norbert r. alezredes , kapitányságvezető

 

T-kód a baktövis titka

T-kód a baktövis titka több sztárnak új bevált öregedés gátló csodaszere. Tudj meg többet a T-kód baktövis termékekről>>>  A T-kód kutatócsoport által Magyarországon fejlesztett különleges termékcsalád.


yeni kliplervideo izlealbum indirCetYoutubewallpapershd wallpaperssarki sozlerimuzik dinle lyrics video izle muzik dinle muzik
sex hikayeleri sex hikayeleri r57 shell,c99 shell sex hikayeleri
sex hikayeleri